Vonat, szerelem, ötcentes

Csak állt ott a peronon, és nézte a távolodó szerelvényt. Nem hitte el, hogy megtörtént. Pont vele, akivel valahogy mindig balul ütnek ki a dolgok. Mérhetetlen hálát érzett az elmúlt egy hónapért, amit a sorstól kapott. Máris vágyat érzett a folytatásra.

Felicity haja meglebbent a szélben, amit a következő vonat, érkezés közben keltett. Az állomásokra jellemző olajos szag rögtön visszarántotta a valóságba. Táskája után nyúlt, és belenézett a tárcájába. Volt elég aprója, hogy fizessen, így beült a kedvenc kávézójába, ahol érthetetlen okokból nem lehetett kártyával fizetni. Ma szabad volt. Arra gondolt papírra veti az első sorokat, a regényéből, amit már régóta tervezett megírni. Nem volt nála sem toll, sem füzet, kért hát a pincértől.
 

Kezdte felvázolni a szerelmes történet mérföldköveit. Nem tudott olyan gyorsan írni, amilyen hirtelenséggel tolultak elő az emlékei. Az ő emlékei, amit Josephpel élt át. Soha nem firkált még ennyire csúnyán….

Találkozás: A szökőkútnál morzsolta éppen a maradék szendvicset a galamboknak. Csak ült ott a padon, mikor a jóképű férfi először szólította meg. Útbaigazítást kért. Épp állást keresett, és nem tudta hol az az épület, ahol a több fordulós felvételin kell átesnie. Felicity készséggel irányította Calgary egyik szürke felhőkarcolójához.

Ebédszüneten volt éppen, és szívesen kísérte a férfit egy sarokkal arrébb, majd felajánlotta további segítségét, ha szükséges. Saját maga is meglepődött, hogy átnyújtotta a névjegykártyáját egy vadidegennek, akit nem is ismer, de valami megmagyarázhatatlan vonzása volt az öltönyös, barna bőrtáskás férfinek.

Estefelé megcsörrent Felicity mobilja. Joseph hívta, és megkérte, hogy ajánljon neki egy jó éttermet, ahogy a következő négy hétben ebédelni tud majd, hiszen az állás betöltéséhez hetekig tartó kiválasztási folyamatot kellett végigcsinálni. Hét jelentkező volt a pozícióra. Magas színvonalú kutató munkára kerestek megfelelő jelöltet, aki a későbbiekben a rákkutatás területén fog tevékenykedni.

Mindenkinek végig kellett csinálni az interjúkat, a szakmai bemutatókat, és három prezentációt is kellett tartaniuk. Joseph ezért egy közeli szállodában bérelt szobát.

Felicity örült a hívásnak, és annak ellenére, hogy a hatodik érzéke azt súgta, vigyázz, örömmel fogadta el a vacsorameghívást. Mikor megérkezett a taxival Joseph már ott várta a megadott étterem előtt. Most a félhomályban még markánsabb vonásai voltak, pulóvere alól kikandikáló halvány rózsaszín inge pedig kiemelte enyhén barna bőrét.

Felicity kiszállt a kocsiból, és azon kapta magát, hogy zavarban van. Ügyetlenül húzta lejjebb a szoknyája alját, óhatatlanul is felhívva a figyelmet formás combjaira. Rég nem randizott már, és bár nem is úgy indult, hogy romantikus órákat fog eltölteni valakivel, gyomrában a rég nem érzett gombóc már el is foglalta a helyet.

Josephnek tetszett a nő zavara. Elragadónak, és bájosnak tartotta. Egy pillanatra ugyan bevillant számára egy régi csalódás, a zátonyra futott házassága, mégis, ott a szökőkútnál olyan mély nyomot hagyott benne Felicity, hogy mindenképp újra szerette volna látni.

Leültek az asztalhoz és beszélgettek. Felicity elmondta, hogy egy bio ételeket forgalmazó cég beszerzőjeként dolgozik, egyedül él, kedveli a halételeket. Legutóbbi kapcsolata nem tartott sehova, udvarlójával egyszerűen elhidegültek egymástól.

Joseph sokáig beszélt. Elmondta, hogy valami újat akar, olyat, ami akár a világot is megváltoztatja, alkotni, tenni akar azért, hogy minél több beteg le tudja győzni a rettegett kórt. Beszámolt csodás gyógyulásokról, a magánpraxisáról, melyet az új állás miatt átmenetileg felfüggesztett.

Olyan vehemensen, és magával ragadóan beszélt, hogy Felicity szinte szóhoz sem jutott.

- Bocsánat, szólt Joseph. Sokat beszélek igaz?

- Kicsit, de jó hallgatni. Érdekes szakmája van, igazán elhivatottnak látszik, kívánom, hogy legyen sikeres.

- Remélem, elnyerem az állást, nézze, kicsit gyerekes, de van egy szerencse pénzem, ami nélkül nem megyek sehova. Joseph elővette a zsebéből a lyukas ötcentest, amit gyermekkorában apjától kapott.

Elmondta, hogy amióta apja meghalt, egy tapodtat sem megy a szerencsepénze nélkül sehova, és a világ minden kincséért sem válna meg tőle. Egy alkalommal, még egy baráti összejövetelt is félbeszakított, mert nem találta a zsebében, mígnem a házigazda felesége rá nem jött, hogy a bélésbe csúszott a pénzérme.

Szép este volt, kézfogással búcsúztak egymástól, jó éjszakát kívánva, de abban még megegyeztek, hogy tegeződni fognak. Mindketten úgy döntöttek, hogy sétálva indulnak haza. Ahogy távolodtak az utcán, ugyanabban a pillanatban fordultak vissza, és izgatott mosollyal nyugtázták, hogy szimpatikusak voltak egymásnak.

A következő pár napon minden nap találkoztak, éjjelekbe nyúlóan beszélgettek, teljesen kitárulkoztak egymás előtt.

Egyik este hűvös szél fújt az utcán. Ott álltak a szökőkútnál, ahol először találkoztak. Calgary talán még soha nem volt olyan üres, mint akkor este. Nem világított más, csak a köztéri lámpák, nem hallottak semmit, csak a vízcsobogást. Elfogyott a szó. Csak álltak egymás mellett és nézték az alázuhanó, habzó vizet.

Joseph levetette zakóját, és Felicityre terítette. Megigazította a gallérját, majd a nő hajával kezdett el babrálni. Most sem szóltak egymáshoz. A férfi aztán a zakó alatt szorosan átkarolta Felicity derekát, és magához vonta törékeny testét. Másik keze már Felicity tarkóján járt. Olyan elemi erővel csókolta meg, hogy hosszú pillanatokig levegőt sem vettek. Ajkuk forró volt, szívük hevesen vert. Sokáig csókolták egymást, hosszan, erőteljesen ízlelték a másik ajkát. Joseph simogatta a nőt, keze már nemcsak a zakó alatt járt.  Felicity úgy érezte, rögtön elájul a kibontakozó gyönyörtől. Minden erejükkel kapaszkodtak egymásba.

Másnap Felicity még mindig a kábulattól szédülve hagyta el a hotelt. Egész nap nem tudott gondolkodni, főnöke szavait hallotta, de a reggeli megbeszélés után meg kellett kérdeznie kollégáját, hogy miről is kell kimutatást készíteniük.

Hamar eltelt három hét. Joseph és Felicity érezték, hogy teljesen belehabarodtak a másikba. Ott volt azonban a közelgő elválás dátuma. Amennyiben Joseph nem kapja meg az állást visszamegy Edmontonba. Tudták, hogy háromszáz kilométer túl sok ahhoz, hogy fenntartsák kapcsolatukat.

- Már csak egy hét mondta szomorúan Felicity. Mi lesz, ha nem kapod meg az állást?

- Távkapcsolat? kérdezte Joshep, de maga sem hitte, hogy hosszú távon működne.

- Megpróbálhatjuk, de tudod, én most már magam mellett akarlak tudni. Ölelni esténként, érezni az illatodat elalvás előtt, és…….. én……… veled akarok lenni Joseph. Azt hiszem,…. tudod,….

- Én is szeretlek vágta rá a férfi, és húzta magához szorosan Felicityt. Az nem lehet, hogy elengedjelek, erre megoldást kell találni.

Hangjában aggódás csengett, csalódottság látszódott az arcán, és bizonytalanság. Felicity érezte, hogy valaminek itt és most vége szakad. Már kezdte is ostorozni magát, hogy hogy lehetett ennyire balga. csak úgy odavetette magát egy idegennek, három hét, és testestül, lelkestül kiadta magát, már megint. Végre valaki, akit szerethet, és máris csak emlék.

Lefolytak a könnyei...

- Mikor tudod meg az igazgatóság döntését?

- Még négy hét, míg kiválasztják a legjobbat.

- Hagyjuk az egészet! Csattant fel fájdalmában Felicity. Négy hét alatt minden eldől. Az is, hogy hiányzunk-e egymásnak, és az állás is. Addig meg e-mailezünk.

- Rendben-válaszolt kurtán a férfi. Kibámult az ablakon, hogy Felicity ne lássa a szemét. Még a függöny mintáját sem látta… csupán halántékán kidagadó erekből lehetett következtetni a belső harcára, amit magával vívott. Tudta, hogy nem könnyű új városban egy teljesen új klientúrát kialakítani, és hogy a nyolc éves edmontoni praxis bizony biztos, kényelmes megélhetést nyújt számára.

Joseph az utolsó héten kényszerítette magát, hogy a prezentációjára készüljön. Találkoztak ugyan Felicityvel, de mindegyikük kezdett egy lépés távolságot tartani. Nehezen adták át magukat a szerelemnek, nem terveztek, inkább csak óvták a másikat, nem ígérve olyat, amit aztán nem tudnak betartani.

Felicity ott ült tehát a kávézóban, és mikor az elválást szerette volna a papírfecnire felírni, már képtelen volt. Csak arra tudott gondolni, hogy nem ölelte meg eléggé a szeretett férfit, mielőtt az a vonatra szállt. Nem akart mást, mint egy apró jelet az égiektől, ami arra utal, hogy ennek itt és most nincs vége.

Fájdalmat, dühöt, csalódottságot érzett, könnyei patakokban folytak. A tinta elmosódott a papíron. Bámulta az utcát, hátha megtörténik a csoda, és Joseph megjelenik a kávézó ablaka előtt, de hiába.

Összeszedte magát, és intett a pincérnek.

-Van valami gond hölgyem, segíthetek valamiben?- kérdezte a fiatal pincér

-Nem, köszönöm, semmi baj. –válaszolta erőltetett mosollyal Felicity.

Abban a pillanatban, amikor kinyitotta a tárcáját, újra sírva fakadt. Úgy zokogott, mint egy kisgyerek. Még a pincér is lehajolt hozzá, hogy hozzon-e egy pohár vizet.

Nem kell nevetett sírva Felicity, ott volt ugyanis a lyukas kanadai ötcentes, a kedves kis hóddal a felületén.

Megvolt a bizonyosság, amire minden porcikájával vágyott, mellette egy kicsiny üzenet: „tudod, e nélkül nem tudok élni, visszajövök érte, szeretlek, Joseph”

 

(szerző: Miklós Tímea, fotó pixabay)

Kapcsolódó cikkek