Közeleg a szilveszter, jól jön a meleg takaró!

Jó szolgálatot tett a puha patchwork takaró. Beburkolóztak vele, és úgy kortyolták a forralt bort a padon. A téli deres utcán megbámulták őket, de nem törődtek vele. Ők a pillanatnak éltek, és a barátságnak, amelyet hosszú évtizedek óta őriztek.

Feleségeik termoszba töltötték a meleg italt, és rövid puszival köszöntek el párjaiktól. Tudták, hogy fontos ez a nap, Szilveszter előestéje, a kis kikapcsolódás. Beszélgetés egy gyerekkori baráttal, akivel évközben alig-alig futottak össze.

Minden ott kezdődött. Kint a grundon rúgták a labdát, mikor Péter elesett, és a gyermek csapatból csak Zoltán lépett oda hozzá, hogy nincs-e valami baj. Hazakísérte a srácot, és onnantól kezdve gyakran találkoztak. Az évek alatt mély barátság szövődött köztük. Együtt örültek az iskolák elvégzésének, ott voltak a másik diplomaosztóján, és minden évben felköszöntötték a másikat a születésnapján.

December 30-án volt az a bizonyos meccs, ott, ahol most a kovácsoltvas pad áll, mellette egy hangulatos utcai lámpával. Tél volt, hideg, és vastag hótakaró fedte a várost. A két ünnep között összeverődött gyerekek nagy lendülettel vetették bele magukat a labdázásba, és élvezték, hogy a kitaposott területen csúszkálhattak kergetve a labdát.

-Lehet, hogy ez az utolsó alkalom, hogy idejöttünk így decemberben?- tette fel a kérdést Péter.

-Miért lenne az utolsó?-kérdezett vissza Zoltán

-Nem is tudom! Megöregedtünk! Meddig leszünk mi még egyáltalán?

-Ó! Hát azt senki sem tudja, de ez így jó! -felelte a barát. Ha néha eszünkbe is jut az elmúlás, akkor azok a dolgok jönnek elő bennünk, amit szívesen csinálnánk. Ha tudnánk, hogy csak egy évünk van megtenni, amit szeretnénk, bizonyára nem késlekednénk egy percig sem.

-Ez igaz! Tudod mit Zolikám? Jövőre hozzuk a lányokat is! Szívesen tölteném veletek négyesben az év utolsó előtti napját.

-Miért is ne? De miért lettél ilyen szentimentális?

-Nem tudom, csak egyszerűen fontosnak tartom a barátságunkat, és azokat a kapcsolataimat, amik sokat jelentenek nekem. Ilyenkor év vége felé többször eszembe jut, hogy túl kevés időt töltök azokkal, akiket igazán szeretek.

Tudod, mindig van egy következő év, és abban 365 nap, de úgy elillan, mint egy drága parfüm az este végére. Egyszerűen át akarom élni, hogy vagyok! Én ki akarom mondani, hogy jó, hogy a barátom vagy! Kezet akarok veled rázni többször egy héten, megkérdezni, hogy mi van a lányodékkal. Ölelni akarom a feleségem minden reggel, és sétálni itt a parkban tavasszal, mikor virágba borulnak a fák. Labdázni akarok az unokáimmal! –sorolta egy szuszra Péter, aztán folytatta.  Az lenne a jó, ha mindenki ezt akarná, csak szeretve tisztelni a másikat, s létezni így a mindennapokban…

-Akkor fogadjuk most ezt meg!-mondta Zoltán.

-Rendben!

1.Fogadom, hogy a következő esztendő Boldog Új Év lesz, és soha nem mulasztom el megmondani a szeretteimnek, hogy fontosak nekem, és mellettük állok!

2.Fogadom, hogy teszek azért, hogy ne bántsak meg senkit, és tegyek valami jót minden nap.

3.Fogadom, hogy keresem a nevetést, és a legborúsabb napban is találok legalább egy kellemes dolgot.

4.Fogadom, hogy emlékeztetem magam az óév sikereire, melyeket elértem, és megvalósítottam.

5.Megfogadom, hogy az egyszerű, kis lépésekre törekszem, de azokat mindenképp megteszem.

-Nem is olyan rossz Péter! Na koccintsunk, és siessünk a közeli étterembe, mert lefagy a fülem!

Péter és Zoltán még sokáig beszélgettek, már bent a melegben, a bárpultnál. Csak egy vendég zavarta meg őket a kérdéssel. Honnan van ez a szép takaró uraim?

-A feleségeink csinálták. –válaszolták.

-Csodaszép, simította végig rajta a kezét az ismeretlen hölgy.

-Igen, a családtagjaink képei vannak rajta, és az emlékezetes dátumok, születésnapok belehímezve, középen pedig a barátságunkat jelképező közös fotóink. Ott van összevarrva.

-Nagyon szép! Milyen jó ötlet! Egy takaró szeretettel hímezve…Viszontlátásra! –intett búcsút a nő.

Péter és Zoltán egyszerre köszöntek el! Viszontlátásra, Boldog Új Évet Önnek!

Jó szolgálatot tett a puha patchwork takaró. Beburkolóztak vele, és úgy kortyolták a forralt bort a padon. A téli deres utcán megbámulták őket, de nem törődtek vele. Ők a pillanatnak éltek, és a barátságnak, amelyet hosszú évtizedek óta őriztek.

Feleségeik termoszba töltötték a meleg italt, és rövid puszival köszöntek el párjaiktól. Tudták, hogy fontos ez a nap, Szilveszter előestéje, a kis kikapcsolódás. Beszélgetés egy gyerekkori baráttal, akivel évközben alig-alig futottak össze.

Minden ott kezdődött. Kint a grundon rúgták a labdát, mikor Péter elesett, és a gyermek csapatból csak Zoltán lépett oda hozzá, hogy nincs-e valami baj. Hazakísérte a srácot, és onnantól kezdve gyakran találkoztak. Az évek alatt mély barátság szövődött köztük. Együtt örültek az iskolák elvégzésének, ott voltak a másik diplomaosztóján, és minden évben felköszöntötték a másikat a születésnapján.

December 30-án volt az a bizonyos meccs, ott, ahol most a kovácsoltvas pad áll, mellette egy hangulatos utcai lámpával. Tél volt, hideg, és vastag hótakaró fedte a várost. A két ünnep között összeverődött gyerekek nagy lendülettel vetették bele magukat a labdázásba, és élvezték, hogy a kitaposott területen csúszkálhattak kergetve a labdát.

-Lehet, hogy ez az utolsó alkalom, hogy idejöttünk így decemberben?- tette fel a kérdést Péter.

-Miért lenne az utolsó?-kérdezett vissza Zoltán

-Nem is tudom! Megöregedtünk! Meddig leszünk mi még egyáltalán?

-Ó! Hát azt senki sem tudja, de ez így jó! -felelte a barát. Ha néha eszünkbe is jut az elmúlás, akkor azok a dolgok jönnek elő bennünk, amit szívesen csinálnánk. Ha tudnánk, hogy csak egy évünk van megtenni, amit szeretnénk, bizonyára nem késlekednénk egy percig sem.

-Ez igaz! Tudod mit Zolikám? Jövőre hozzuk a lányokat is! Szívesen tölteném veletek négyesben az év utolsó előtti napját.

-Miért is ne? De miért lettél ilyen szentimentális?

-Nem tudom, csak egyszerűen fontosnak tartom a barátságunkat, és azokat a kapcsolataimat, amik sokat jelentenek nekem. Ilyenkor év vége felé többször eszembe jut, hogy túl kevés időt töltök azokkal, akiket igazán szeretek.

Tudod, mindig van egy következő év, és abban 365 nap, de úgy elillan, mint egy drága parfüm az este végére. Egyszerűen át akarom élni, hogy vagyok! Én ki akarom mondani, hogy jó, hogy a barátom vagy! Kezet akarok veled rázni többször egy héten, megkérdezni, hogy mi van a lányodékkal. Ölelni akarom a feleségem minden reggel, és sétálni itt a parkban tavasszal, mikor virágba borulnak a fák. Labdázni akarok az unokáimmal! –sorolta egy szuszra Péter, aztán folytatta.  Az lenne a jó, ha mindenki ezt akarná, csak szeretve tisztelni a másikat, s létezni így a mindennapokban…

-Akkor fogadjuk most ezt meg!-mondta Zoltán.

-Rendben!

1.Fogadom, hogy a következő esztendő Boldog Új Év lesz, és soha nem mulasztom el megmondani a szeretteimnek, hogy fontosak nekem, és mellettük állok!

2.Fogadom, hogy teszek azért, hogy ne bántsak meg senkit, és tegyek valami jót minden nap.

3.Fogadom, hogy keresem a nevetést, és a legborúsabb napban is találok legalább egy kellemes dolgot.

4.Fogadom, hogy emlékeztetem magam az óév sikereire, melyeket elértem, és megvalósítottam.

5.Megfogadom, hogy az egyszerű, kis lépésekre törekszem, de azokat mindenképp megteszem.

-Nem is olyan rossz Péter! Na koccintsunk, és siessünk a közeli étterembe, mert lefagy a fülem!

Péter és Zoltán még sokáig beszélgettek, már bent a melegben, a bárpultnál. Csak egy vendég zavarta meg őket a kérdéssel. Honnan van ez a szép takaró uraim?

-A feleségeink csinálták. –válaszolták.

-Csodaszép, simította végig rajta a kezét az ismeretlen hölgy.

-Igen, a családtagjaink képei vannak rajta, és az emlékezetes dátumok, születésnapok belehímezve, középen pedig a barátságunkat jelképező közös fotóink. Ott van összevarrva.

-Nagyon szép! Milyen jó ötlet! Egy takaró szeretettel hímezve…Viszontlátásra! –intett búcsút a nő.

Péter és Zoltán egyszerre köszöntek el! Viszontlátásra, Boldog Új Évet Önnek!

Szerző: Miklós Tímea, fotó: pixabay

Kapcsolódó cikkek