Kezek

Ott ültek a székeken, és csak hallgatták egymást. A kamera végigpásztázta testtartásukat, kiemelve a testbeszédet, felfedve a szorongásokat, és végül minden tag esetében a kezüknél állt meg, kimerevítve egy pillanatot.

Ne zavarja önöket a kamera, tudják, aláírtuk a szerződésben, hogy arcukat majd nem lehet felismerni. Kérem, mondják el bátran életük meghatározó momentumait, mintegy bemutatkozva a csoport előtt.

Tamás keze tömzsi volt. mintha imára kulcsolta volna, úgy tartotta, de vastag ujjainak csak a vége keresztezte egymást. Csuklója az ölében pihent. Elmondta, hogy korán nősült, igazán csak a szüleik akarták őket egymással kiházasítani. Ám a mások által tervezett frigy mély szeretetté alakult, és csendes, nyugodt, vitáktól mentes közös életük boldog volt, míg Anna el nem hunyt. Tamás, amikor elbeszélése ezen részéhez ér, elcsukló hangon érinti kezével az arcát. Elmorzsolja a kibuggyanó könnycseppet és elhallgat.

Ingrid keze ápolt. Körmei nem hivalkodóak, de látszik, hogy friss manikűrrel, ízléses mintával, a napokban járhatott egy szépségszalonban. Jobb kézfeje átfogja a balt. Ahogy magyaráz, időnként gesztikulál kezeivel is. Lábai keresztezik egymást, teste többi része nem mozog. Olybá tűnhet, mintha hallássérülteknek fordítaná monológját, ahogy törékeny karja mozog a magasan záródó, sötétkék garbója előtt. Elmondja, hogy nem érti, férje miért fordult el tőle. Saját számlájára írja, hogy túlságosan el volt foglalva gyermekeivel, közülük is a középső pályaválasztása izgatja nagyon, hiszen meghatározhatja a jövőjét az iskolaválasztás. Szeretné, ha utódainak jobban sikerülne, mint neki, mert butik tulajdonosként úgy érzi, hogy beszippantotta a bürokrácia, az adózás, és a kereskedés mókuskereke.

Gréta alig várja, hogy szóhoz jusson. Fekete nadrágban, kis terpeszben ül, bal lába fel le jár, szinte nem tud uralkodni felfokozott állapotán. Sajnálja Ingridet, átérzi gondjait, mégis gyorsan kezd el beszélni, csapongva az életútjában. Minden ujján ezüst gyűrű, csuklója tetovált, a folytonosság jele látszik rajta, és egy évszám forever felirattal. Mondandója bizonyságául meg is mutatja csoportnak, hogy ő bizony nem felejti édesanyját, aki öt éves koráig nevelte, majd apjára hagyta egy másik pasiért. Biztos benne, hogy egyszer még felkeresi, és ezekkel a karokkal majd meg fogja ölelni, és örökre együtt maradnak.

Amikor Zoltán szót kap, jobb kezével kockás flanel ingjének gombját kezdi el csavargatni. Nyúlánk valószerűtlenül vékony ujjai vannak. Kezei ápoltak, talán „túlságosan” is. Bal keze a térdén nyugszik. Cipőjének orra mérnöki pontossággal áll egymás mellett. Nehezen indul meg a beszédben, de a többiek csendben kivárják, míg elmeséli, hogy nem tud élni a lelki segély telefon nélkül. Szeretne barátkozni, de valahogy nem érzi magát alkalmasnak, hogy bárki előtt is megnyíljon. Ahogy pár mondat elhangzik, és látja a többiek megértő tekintetét, keze abba hagyja a babrálást, testtartása némileg lazul, a széken már képes hátradőlni.

Köszönöm mindenkinek, veszi át a szót végül Katalin. Az őszinteség jutalma ebben a csoportban, hogy ami itt elhangzik, az itt is marad. Most megmutatok önöknek egy meditációs gyakorlatot, amit otthon napi kétszer is érdemes végigcsinálni, és így csoportosan is működik.

Arra kérem önöket, hogy fogják meg egymás kezét. Katalin elindít egy kellemes zenét, és lágy, nyugodt hangon beszélni kezd a jelenlévőkhöz.

Tamás, Ingrid, Gréta, és Zoltán közelebb húzódnak székeikkel egymáshoz. Az utasítást követve most már kéz a kézben ülnek, és légzésük lassan lelassul, izmaik kissé felengednek, gondolataik a Katalin által felvázolt réten járnak, és közelítenek a nagy fához.

Tamás Ingrid, és Zoltán kezét fogja. Erős, meleg tenyerében a nála fiatalabb partnerei keze biztonságra lel, Tamás pedig érzi, hogy jó hatással van rájuk. Ingrid jobb keze már egészen átmelegedett. Jóleső érzés fogja el, hogy képes elfogadni a kedves érintést. Másik tenyerét Gréta gyűrűi érintik, a lány enyhén remegő keze egy idő után veszít feszességéből.

Gréta Ingrid, és Zoltán kézfogásának fogadója. Meglepi, hogy Zoltán még nála is görcsösebb, így elkezd arra koncentrálni, hogy oldja kicsit Zoltán ujjait, némi egyensúlyt teremtve Ingrid érintésével. Zoltán felfigyel Gréta gyengédségére, arra gondol, hogy munkatársa is hasonló karakter, lehet, hogy holnap megszólítja ebédszünetben. Másik kezével kifejezetten élvezi Tamás meleg tenyerét. Szinte el sem hiszi, hogy kézen fogva ül olyan emberekkel, akikkel a terápia előtt nem is ismert.

Katalin amellett, hogy vezeti a meditációt, reggeli útjára gondolt. A villamoson ülve nézegette az embereket, és próbálta megállapítani, ki milyen ember lehet, Mindenkinek a kézfejét nézte. Milyen sokat elárul vadidegenekről a kézfejük, ahogy azt tartják, ha épp nem kell semmit csinálniuk. Eszébe jut, hogy szereti a munkáját, és hogy sok páciensének adta már vissza életkedvét, számtalan kliensét segítette már át nehéz holtpontokon, hogy ismét teljes életet tudjanak élni.

Különleges tulajdonsággal ruházta fel az emberi kézfejet. Valahogy bízott benne, hogy egy-egy kézfogással, simogatással olyan emberek is erőt adhatnak egymásnak, akik maguk is küzdenek valamivel. Mindig eszébe jutott nagypapája, aki kislány korában tenyerébe zárta csöpp kezét, ha valami bántotta, és kérte, hogy kicsiny ujját dugja ki ráncos ujjai között. Ilyenkor mindig azt mondta. „Katikám, a kukac is mosolyog az almában, kis Katica is mosolyogjon.”

Végignézett kis csapatán, és látta, hogy hat a varázslat.

Katalin néhány perc elteltével levezeti a meditációt, visszahozza a csapatot a jelenbe. Jólesett? Kérdezi.

Igen, jön kórusban a válasz. Mosolyognak. Kezeik a táskák, zakók után nyúlnak, majd búcsút intenek, remélve, hogy a következő találkozás is kellemes lesz.

Kapcsolódó cikkek