Karácsonyi angyal

A hideg levegő pirosra csípte az orrát, ajkai kiszáradtak a fagyos szélben. Megpakolva lépett be a házba, próbált olyan halkan beosonni, amennyire csak tőle telt. A spájzban hamar elrejtette a csomagokat, pedig szinte egy befőttes üvegnyi hely sem volt már a polcokon.

A hidegtől elgémberedett kezei olyan gyorsan pakoltak, mintha csak valami rekordot akart volna megdönteni.

Bement a házba. Üdvözölte a családot, és nekiállt délutáni teendőinek, ahogy minden nap. Az tűnt csak fel a gyermekeinek, hogy később válaszol kérdéseikre, és mintha most nem akarna foglalkozni velük. Nem értették, mi van vele. Nyafogva harcoltak a figyelemért, nem hagyva teret más gondolatoknak.

Ám ő pontosan tudta, hogy hol tart. Mindvégig céltudatosan terelte a szót a családban már két hónapja. Olyan észrevétlenül húzta ki a titkos vágyakat a gondjaira bízott családtagokból, hogy azok észre sem vették.

Az angyalok különlegesek. Képesek álruhát ölteni. Sokszor észre sem vesszük őket. Ott vannak közöttünk, mégis, fogalmunk sincs, hogy mi az a jó érzés, ami épp átjár minket. Jelenlétük megannyiszor rejtve marad.

Tulajdonságaik földön túliak. A legjobb, amivel „dolgoznak” az a láthatatlan fonál. Mindenre jó. Összeköti a család tagjait, az eseményeket, az étkezéseket. Minden olyan kapcsolatot képes fenntartani, ami távolinak tűnik, vagy ahol az érintett felek évente csupán pár alkalommal látják egymást.

Ez a különleges fonál vezeti a gondolatokat. Segít emlékezni, kifejezni, és az éles szóváltásokat gombolyagba göngyölve tompítani. Előcsalogatja a bánatot, és helyére örömöt, megnyugvást ültet a szívekbe.

Az angyalok minden nap használják a fonalat. Arany szőtteseik szeretettel borítják be azt a területet, ahol már jártak egyszer. Ha szükséges, foltoznak is.

Ő folytatta, amit elkezdett. Boldog volt, hogy hamarosan nagy örömet szerezhet azoknak, akiket legjobban szeret a világon. Fáradhatatlanul tette a dolgát, minden percben közelebb került a tervei megvalósulásához.

Aztán eljött a nap. Szenteste napja.

Az angyal díszbe öltöztette a fenyő örökzöld ágait. Arany fonalával szíveket, csillagokat, gömböket hímzett a fenyő ágaira. Kezei megsimították a csengőket, a lovacskát. Az angyal finom lehelete felerősítette a fenyőfa gazdag, frissítő illatát. A szoba most már egy mesébe illő képeslapot idézett. Csend volt…

Olyan mélységes csend volt, míg dolgozott, mintha puha vattával lett volna bélelve a helyiség. Ez volt a meghittség.

Olyan nagy fényesség volt, hogy szikrázóan töltötte be a házat, mégsem vakított el senkit. Ez volt a szeretet.

Az angyal mosolya elégedett volt, és kedves. Ez volt a boldogság.

Aztán kinyílt az ajtó. Bejött a család. Hirtelen azt sem tudták hova csöppentek, csak néztek nagy kerek szemekkel. Szívük teli izgalommal, gondolataik cikáztak, nem értették a csodát.

Boldogok voltak, gyönyörű este volt.

Már lefekvéshez készülődtek, mikor ölelést kértek tőle. Fáradt karja örömmel vonta magához kedveseit. Olyan szorosan ölelte őket, ahogy csak tudta, szívta magába az imádott illatukat.

Csak ennyit mondtak neki: Jó éjt anya, te egy angyal vagy!

(szerző: Miklós Tímea, fotó pixabay)

Kapcsolódó cikkek