A megbecsülés trend volt. És ma?

Vajon miért van az, hogy egy-egy multivá fejlődött cég szinte a saját múltját tagadja meg. Mi az oka annak, hogy a 30 éve letett alapkövet már csak sáros lábbal tapossák. Mi lehet a háttérben, ami miatt az alapító elvei már csírájában is csak alig fellelhetők.

Azt hiszem, van az a szint, ami felett megtörténik. Az a léc, amit, ha megugrik egy vállalat, többé nem lát mást, csak a magasságot. Mint a bázisugrók, akiket az adrenalin éltet. Akik úgy vetik bele magukat a mélybe, hogy hatalmas rizikót vállalnak, az életük múlik századmásodperceken.

Nem is jó ez a hasonlat…

A bázisugró ugyanis önmagáért felel. Ha a végállomáshoz ér, nem ránt magával mást. Ám egy multi, merőben más.

Magasság, szakadék, gyönyörű táj. Tudjátok mi a kevés ott fenn? Az oxigén. Az oxigén, ami a gondolkodáshoz kell, ahhoz, hogy az izmaink elvégezzék a munkát, hogy éljünk, hogy a testünk, a rendszer működjön. JÓL működjön.

Azok, akik nem jutnak elég oxigénhez, már nem képesek gondolkodni normálisan. Persze! A normális mindig is egy relatív dolog lesz. Én arra gondolok, hogy felesleges kockázatokat vállal az ember, a management. Azt látom, hogy olykor még hallucinál is.  Megfoghatatlan víziói vannak arról, hogy mi a cél. Ködös a jövő, a hegy tetejéről nincsen hova, mégis állványzatot kíván építeni olyan vállakra, akik már összehordták a Himalája összes kövét.

Lefelé nem látnak, túl messze van az alap. Úgy vélik, nem kell renoválni, el van az úgy, mint eddig, lyukakat nem foltoznak, a kihullott köveket nem látják. És azok fogynak…

Elmennek az alapítók, akik az ifjúságukat élték meg a céggel, akik egy fél életet töltöttek a falai között, azok, akik minden részletét a zsigereikben raktározzák a munkahelyüknek. Tudjátok ez mit jelent? Tudást! Olyan tudást, amit a következő betanított munkás soha nem fog megszerezni, mert a mostani generáció már nem abban, és úgy motivált, mint a régiek. A régiek áldozatot hoznak a cégért, kötődik hozzá, magáénak érzi!!!!!!!!! Az új magasról tesz rá (tisztelet a kivételnek). Próbaidő alatt kiröhögi az egészet, és tovább ál.

Pénz!??! NEM! NEM! NEM!

Nem csak az! Vezetés, vállalatvezetés! Az a fajta, amiket már millió tréner képes átadni a ma igazgatóinak. Ami tanulható. Jah! Hogy a cég tulajdonjoga nem az övé? Itt is el van ásva egy kutya, most ezt hagyjuk…

A dolgozók, megkockáztatom, hogy a mai magyar átlagember a pénznél is jobban értékeli a vállon veregetést. Az erkölcsi megbecsülést. Szereti olykor hallani: FASZA GYEREK VOLTÁL! Ez igen! Kösz, hogy gondoltál rá! Nagyra értékelem, hogy bejöttél szombaton!

Meggyőződésem, hogy bűn, ha egy cégnek jó terméke van, jövedelmező ágazatban nyereséggel dolgozik, és ebből a dolgozók semmit nem éreznek. A saját nevét tiporja sárba, amikor a több tízéves múltat megtagadja a ma döntéseivel.

Ha kigurulnak az alapkövek, süllyed ám a hegy. És a légszomj miatt azt sem fogják tudni, hogy mi a fészkes fene történt. Nem érzékelik, hogy elrohadt a szerkezet, kirágta a szú.

Alattomos ám! Amikor a termeszek, vagy a szú már szemmel látható, akkor nincs mi tartsa a várat a hegy tetején.

Tudjátok mi a szomorú? Hogy azok, akik ott ülnek a legfelül, az összeomlás pillanatában, hirtelen jobban érzik magukat, mert visszanyerik az eszméletüket, a végtagjaikban újult erő lesz, és úgy vélik, most kell váltani. Csak lépnek egyet…

Azok az emberek azonban, akik húzzák az igát, az utcán találják majd magukat, de legalábbis a régi helyükön már nem a kellemes munkahelyi közeget érzik, hanem a dohos szagot…

A magam részéről azért drukkolok. Hogy kinek? A mi fajtánknak, akik szeretik a munkát, és a megbecsülést, a normális bérezést.

És a fiatal vállalkozóknak. Azoknak, akik saját erőből képzik magukat. Akiknek nem büdös tanulni a vállalatvezetést. Akik nem csak azt akarják, hogy a káposzta megmaradjon….

Legyen övék a jövő! Legyenek ők az alap! Legyenek példaképek mindenki számára.

A TrendTérképen ők vannak.

(szerző: Miklós Tímea, fotó: pixabay)

Kapcsolódó cikkek